Egy komlói férfi küzdelme a lakhatásért – és egy hűséges kutyáért

Ismét veszélybe került egy ember és egy kutya közös élete – Forgács Zoltán története nemcsak megható, de mélyen elgondolkodtató is.

Zoltán hosszú éveken keresztül a pécsi utcákon élt – nem önszántából, hanem mert az élet úgy döntött, leteszteli a határait. Még fiatalon, sorkatonai szolgálatra jelentkezve tudta meg: izomsorvadásban szenved. Ez a diagnózis egy pillanat alatt darálta le az álmait.

„Az életem akkor tört derékba” – meséli Zoltán. Azóta egyensúlyozik egy olyan kötélen, ami alatt nincs védőháló. Fizikailag nehézkesen mozog, a munkáltatók pedig nem kapkodnak érte. De ő soha nem adta fel.

Lecsúszott, igen. Az utcán élt, igen. De mindig dolgozott azon, hogy újra emberszámba vegyék. És sikerült is: állást talált, lakást bérelt Komlón. Nem egyedül. Vele volt Letti, a németjuhász, akit egy szőlőhegyen talált kikötve, elhagyatva. Azóta ők ketten elválaszthatatlanok.

„Inkább én nem ettem, csak Letti ne szenvedjen” – mondja Zoltán. Minden apró lépésért megküzdöttek, együtt. De a sors most újra próbára teszi őket.

Nemrég elbocsájtották. A lakbért nem tudja fizetni. És most ott lebeg a feje felett a régi rémálom: az utca.

„Próbálkozom. Munkát keresek, de a betegségem miatt csak könnyített, rehabilitációs munkát tudnék végezni. Találtam is nemrég valamit, de túl nehéz volt fizikálisan. Nem bírtam.”

Zoltán nem kér sajnálatot. Csak esélyt. Mert ő már bizonyította, hogy nem adja fel. Egyik keze Letti nyakán, a másikkal meg a reménybe kapaszkodik.