Az igazi Maugli: farkasok nevelték fel az indiai dzsungelben

A legtöbbünk gyerekkorából ismerős A dzsungel könyve – egy kisfiúról, akit farkasok neveltek, és aki végül megtalálta a helyét a vadon és az emberek világa között.
De kevesen tudják, hogy Maugli nem pusztán egy mese.
A történet gyökerei valódi tragédián alapulnak. Egy kisfiún, akit tényleg farkasok neveltek fel.

Dina Sanichar volt a neve – vagy legalábbis ezt a nevet kapta az árvaházban, ahova 1867-ben került. Az indiai dzsungelben, egy farkasbarlang mélyén vadászok bukkantak rá, miközben zsákmány után kutattak. Először azt hitték, valami állat, de ahogy közelebb mentek, meglátták a valóságot: egy hatévesforma fiú kuporgott odabent.

A gyermek – aki valószínűleg csecsemőkora óta élt állatok között – négy lábon közlekedett, nem ismert szavakat, és csak nyers húst evett. A farkasok mozgását utánozta, és furcsa morgó, nyöszörgő hangokat adott ki. Emberi tekintettel ritkán találkozott – az állatok világában ő is azzá vált.

A Sikandra Mission Orphanage nevű intézetbe került, ahol az ott dolgozók döbbenten próbálták megérteni, mit élt át. A nevét – „Sanichar” – arról a napról kapta, amikor érkezett: szombaton.

A cél az volt, hogy felzárkózzon a többi gyerekhez, de a szakadék túlságosan mélynek bizonyult. Nem értette, ha rámutattak valamire. Csak akkor evett, ha megszagolta az ételt, és az megfelelő illatúnak tűnt. Beszélni sosem tanult meg.

Ennek ellenére történt némi változás:
– Megtanult két lábon járni.
– Egyedül öltözködött.
– A cigarettázást is „elcsípte” a környezetében élő felnőttektől.

De soha nem lett teljesen „ember”. A természet nyelve mélyebben ivódott belé, mint amit a civilizáció képes lett volna kimosni.

Dina Sanichar mindössze 35 évet élt. 1895-ben hunyt el, tuberkulózisban. Halála épp olyan csendes volt, mint amilyen ismeretlen az élete első fele volt.

És hogy egyedül volt-e ebben a sorsban?

Állítólag több „farkasgyerek” is élt ugyanabban az árvaházban. De hogy ezek közül hány eset volt valós, és hány csak látványosság vagy félreértés – azt már senki nem tudja biztosan.

Dina története viszont nem felejthető el.
Mert ő volt az, akit nemcsak elfelejtettek – hanem félreértettek.
És aki megmutatta, hogy az emberi természet néha egészen közel van az állatihoz – de mégis végtelenül magányos tud lenni.