Hadd meséljek el egy különleges történetet arról, hogyan vált San-chan, a kis Shiba Inu, az életem részévé. Mindez a 250. napon történt, miközben gyalog bejártam Japánt. Három hónapot töltöttem Okinawán, majd átrepültem Fukuokába, hogy új szakaszt kezdjek: bejárjam Kyushut. A gyalogút 14. napján érkeztem meg Beppu városába – és ekkor következett be valami teljesen váratlan.
Ahogy az utcán sétáltam, egy ház ajtaján egy kézzel írt tábla keltette fel a figyelmemet: „Shiba Inu kölykök születtek.” A kíváncsiság erősebb volt nálam, és beléptem. Ott találkoztam először Sannal és a testvéreivel. Amikor a szemébe néztem, olyan mély kapcsolatot éreztem, amit szavakkal nehéz kifejezni – abban a pillanatban tudtam, hogy beleszerettem.
Mégis, minden olyan hirtelen történt. Nem voltam biztos benne, hogy készen állok egy kutya felelősségteljes gondozására. Így hát fájó szívvel, de elsétáltam. Azonban a következő napokban San arca nem hagyott nyugodni. Bármerre mentem, bárhány kilométert tettem meg, mindig visszatért a gondolataimba. Rájöttem, ha nem megyek vissza érte, ezt a döntést egy életen át bánni fogom.
Nem tétováztam tovább – visszafordultam Beppu felé, remélve, hogy még ott van. És szerencsére igen, még mindig ott volt. Ám a boldogság mellett bűntudat is gyötört: elhozni őt a testvérei mellől nem volt könnyű döntés.
De a sors újabb fordulatot tartogatott. Megtudtam, hogy San és a testvérei karácsony napján kerültek volna árverésre. A gondolat, hogy ismeretlen kezekbe kerülhet, és elszakad a családjától, összetörte a szívemet. Abban a pillanatban már nem volt kérdés – tudtam, hogy neki mellettem van a helye. Hogy szeretetet, védelmet és egy biztos otthont kell adnom neki.
Soha korábban nem volt kutyám, de megfogadtam, hogy minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy boldog legyen, és megkapja mindazt a szeretetet, amit adni tudok. Így vált San a társamává az utamon – vagy talán ekkor kezdődött el igazán a mi közös történetünk.
