Ezek az emberek kis túlzással állatkertben laknak – és imádják!

Egy kutya már önmagában elég ahhoz, hogy gyökeresen felforgassa az ember életét – persze pozitív értelemben. Egy macska pedig? Ők nem is felforgatnak, inkább belopakodnak a lelkedbe, és ott dorombolnak, amíg meg nem gyógyítanak mindenféle csendes fájdalmat. Na de mi van akkor, ha valaki nem éri be eggyel? Vagy kettővel? Hanem szépen lassan összeáll köré egy teljes csapat – egy kisebb szőrös hadsereg, ahol minden reggel egy mancsos puszi, minden este egy farokcsóválós-hízelkedős filmzárás?

16 ilyen gazdiról mesélünk most. Nem szuperhősök, nem milliomosok, csak olyan emberek, akiknek szőrös barátokból sosem elég. És talán pont ezért, az életük… hát, finoman szólva is irigylésre méltó.

Ott van például Réka, aki sosem tervezte, hogy öt kutyája és két macskája lesz. Csak „így alakult”. Egyet örökbefogadott, kettőt talált, a többi meg… hát, nem tudott nemet mondani. Őszintén: hogy lehet nemet mondani egy vizes orrocskára, miközben az a szempár azt kérdezi: „Hazaviszel?” Réka lakásában minden szőnyeg egy külön kutyapark, minden polc egy macskamászókás kalandpálya. És bár néha úgy érzi, több az állat a kanapén, mint hely a lakásban, azt is mondja: még sosem volt ennyire teljes az élete.

Vagy ott van Andris, aki már rég feladta a „normális élet” illúzióját. Neki négy kutya és három macska diktálja a napirendet. Mindenki más azt kérdezné: „Nem nehéz?” Ő csak annyit mond: „Dehogynem. De annyira jó nehéz.” Mert bár reggelente félórával korábban kel, hogy mindenkinek jusson simi, séta és reggeli, cserébe egyetlen nap sem telik el nevetés, játék és szeretet nélkül. „Amikor az embernek ennyi szívdobbanása ugrik elé az ajtóban, az már nem is élet – az egy ajándék.”

Kitti története is ismerős lehet sokaknak. Egyetlen cicával kezdte, aztán jött még egy, aztán egy kutya… majd még kettő. Ma már hatan nyüzsögnek körülötte, és őszintén mondja: nem is tudná elképzelni máshogy. A legtöbb ember estére leül, bekapcsolja a tévét. Kitti estére körbeül, és egy mini állatcirkusz veszi kezdetét: ugrálás, nyávogás, harapdálós játékok – és mindezt egy 45 négyzetméteres panellakásban. „Mindent újra kellett rendezni. Nem a kanapéhoz igazítottam az életet, hanem a mancsokhoz. De legalább mindig történik valami.”

Sokan azt hiszik, hogy ennyi állattal élni luxus. És tény: nem olcsó dolog az etetés, állatorvosi ellátás, játékok, sőt a porszívó is gyakrabban sír segítségért. De ezek a gazdik nem panaszkodnak. Inkább mesélnek. Arról, hogyan változtak meg, mióta ennyi lény éli körülöttük a mindennapokat. Több lettek. Türelmesebbek. Figyelmesebbek. És talán boldogabbak is.

Péter például, aki három kutyával és négy cicával él vidéken, egyszer azt mondta: „Néha fárasztóbb, mint három gyerek. De cserébe egy simogatásért nem kiabálnak vissza, csak bújnak.” Ő azok közé tartozik, akik szerint a gazdi szívét nem elvenni, hanem szétosztani kell – minél több tappancs között.

Lujzi, aki Instagramon már egy komplett követőtábort épített ki a „kis falkájának”, naponta posztol a lakásában zajló állatkáoszról. De minden kép és videó mögött ott van az a végtelen szeretet, ami ennyi állat mellől áradni tud. Ő maga azt mondja: „A reggeli kávémat a macska farka keveri meg, a cipőmet a kutya rágja szét, és a zoknimat valószínűleg már három napja elvitték – de így jó.” Ő az a típus, aki szerint a boldogság kutyaszőrrel kezdődik, és macskanyávogással végződik.

Ezek a gazdik nem versenyeznek, ki hány állatot tart. Nem trófeák vagy dicsőségért befogadott kis lények élnek náluk. Hanem társak. Családtagok. Minden egyes kisállat története külön kis regény – volt, amelyik menhelyről jött, más az utcáról, egyet elhagyott a korábbi gazdája, más „csak úgy beesett”. De most mind együtt élnek, egy tető alatt, egy közös ritmusban.

És ez a ritmus néha hangos. Néha szőrös. Néha maszatos tappancsokkal jár. De mindig szívből jövő.

Szóval legközelebb, amikor valaki megkérdezi, „Miért tartasz ennyi állatot?”, ezek a gazdik csak annyit mondanak: „És te miért nem?”